2014.11.18.
12:42

Írta: Original Doll

Apa figura

A minap kaptam egy üzenetet az "unokatestvéremtől". Azt írta, sajnálja, de szomorú hírt kell közölnie, miszerint az "apám" délelőtt összeesett, majd meghalt.

Szégyen és gyalázat, én nem érzek semmit. Most biztosan tucatjával átkoznak el az emberek, főleg azért, mert én még akkor is órákig zokogtam, amikor Michael Jackson elhagyta az élők sorait. Ez valószínűleg azért történt így, mert bár Jackot sosem láthattam személyesen, mégis mintha több emlék (szép emlék) kötne hozzá, mint az én úgynevezett "apámhoz". Szóval ezért a sok nyuszifül, biológiai fater ide-vagy oda, számomra sajnos csak egy részeges idegen, aki tönkretette édesasnyámat, és bár nem szeretnék ujjal mutogatni, na meg halottról jót vagy semmit, de én azt is megkockáztatom, hogy amiatt az ember miatt fogyott el idő előtt az ő csodás ereje. A múltban egyszerűen túl sokat és keményen kellett harcolnia, így már nem tudta felvenni a küzdelmet egy mocskos betegséggel.

 

image_2.jpg

Az én Apukám nem halt meg, ő él és virul,szeret engem, csak el fog költözni. Ezért semmi szükségem részvétre, tényleg nem szeretnék tiszteletlennek tűnni, de van elég bajom, és ennek ellenére is jól vagyok, köszönöm. 

A pszichológiában azt állítják egy nő kapcsolatait nagyban meghatározza az apjához való viszonyulása. Így utólag belegondolva, lehet benne valami. Amikor belekóstoltam a Szerelembe, leginkább a lecsúszott, idióta tuskókhoz vonzódtam. Bocsánat a bántó szavakért, nincs ezekkel az emberekkel semmi baj, talán csak gyengébbek voltK nálam, és ezt egy idő után már nem tudtam akceptálni. Talán ez a kezdeti időszak szimbolizálja életem első 8 évét, az együttélést egy játékfüggő alkoholistával. Jajj ne, már megint... Elnézést. Szóval, egy gyenge emberrel. Tanulság? Hamar megtanultam az órát, amíg vártam, hogy Anyu hazaérjen a munkából. Tanulság a kapcsolataim terén? Hmmm... Talán nem mindenki érdemel meg minket, és a szeretetünket, a lényeg, hogy mi érdemesnek tartjuk. Egyszer úgyis ráununk a folyamatos futkározásba és rácsapjuk a másikra az ajtót, ezzel jelezve, hogy lezárjuk a kapcsolatot. A 99. Utolsó esélyt követően...

Ezt követően úgy gondoltam, adok egy esélyt az ismeretlennek is, de a változáshoz idő kell és én attól tartok nem mindenki tudja megszokni a jót. Akárcsak ahogy Leot is meg kellett ismernem, majd rájönnöm, hogy bár már kiölték belőlem a férfiak iránti bizalmat, illene tiszta lappal kezdeni, majd idővel rájöttem, hogy ő az egyik legjobb, legklasszabb és legjobb humorú ember a világon! (Szóval örök hála Anyukámnak, sajnálom, hogy ezt sosem oszthattam meg vele, de másodszorra sikerült nekem megtalálnia a világ legjobb apukáját!)

Na de térjünk vissza a bizalmatlanokhoz... Ezek az emberek félnek, hogy túl sokat kapnak, és nem képesek ugyanannyit visszaadni. Itt le is szűrném a tanulságot: Megérdemled! Nem véletlenűl kapsz sok jót és szépet, érdemes vagy mások szeretetére! Csak ne légy túl buzgó, amint erre rájöttél, be kell érned ennyivel, különben elszúrod... Vagy nemes egyszerűséggel összeroppansz a nyomás alatt, de tudnod kell, hogy Téged sem ok nélkül szeretnek.

Onnan tudom, hogy elszúrtam. Nem is egyszer. Hirtelen megint én voltam a kislány, aki visszasírja a rosszat, és nem tudja értékelni a jót. Ilyenkor azt hiszed majd, hogy kiöltek belőled minden érzést, ez persze nem igaz. Tanulság? Csak időre van szükség. Újra szerelembe esel, vagy esetleg sikerül be fogadnod valaki szeretetét, a lényeg mindkét szituációnál, hogy nem szabad feladnod. Meg kell élned a poklot, hogy értékeld a mennyet...

 

Szólj hozzá!

2014.06.14.
22:16

Írta: Original Doll

Cím nélkül

Talán túl érzékeny vagyok. Talán elkéstem már mindennel. Talán démonok lakoznak bennem és lebénítanak.

Persze csak képletesen, mert van két lábam, két kezem és szerencsére megfelelően segítenek a mindennapokban. A lelkemre viszont olykor hatalmas súly nehezedik, amit képtelen vagyok elbírni. Szeretnék könnyíteni rajta, de nem lehet. Elkéstem vele. Fiatal voltam, önző és tehetetlen. Most pedig együtt kell élnem a tudattal, hogy gyengeségem fájdalmat okozott Neked és nem lehetsz már velem.

Segíteni szerettem volna, de nem tudtam. Segíteni szeretnék mindenen és mindenkin ami, vagy aki beteg, fájdalmakkal küzd és egyedül érzi magát. Szeretném elhinni, hogy ezzel nem vagyok egyedül, és talán közösen megválthatjuk ezt a mérgezett világot. 

Mindemellett szeretnék hinni abban, hogy megbocsátasz. Hogy Te odafenn nem vagy önző és tehetetlen.Hogy tudod, hogy ha Te most nem mentesz meg, nem lesz képes rá senki. Soha.

Szólj hozzá!

2014.05.17.
19:45

Írta: Original Doll

Csillagok, csillagok...

Egyesek azt állítják, hogy odafenn minden meg van írva. Életünk összes lépése, legyen az apró, vagy éppen óriási. Mások úgy vélik, felesleges fohászkodnunk bárkihez is, elkerülhető, hogy csak a körülmények áldozatai legyünk, ugyanis mindenki a saját szerencséjének kovácsa. De talán csak azt kapjuk, amit megérdemelnénk...?

Egy biztos: bíznunk kell önmagunkban, talán mindenekfelett. Sok-sok tragédia, és az élettől kapott pofonok után is fel kell állnunk és tovább kell haladnunk, még akkor is, ha életünk legbeláthatatlanabb útekereszteződéséhez érkeztünk. Pesszimizmus helyett nyíltan tekinteni a holnapra, örök optimistaként, mosolyogva énekelni az esőben és észrevenni a szivárványt, történjék bármi.

Mert megeshet, hogy csillagos helyett olykor felhős az égbolt, de előbb-utóbb felcsillan a remény hullócsillaga.

image_1.jpg

Szólj hozzá!

2014.01.05.
18:31

Írta: Original Doll

Mályvacukros kakaó a léleknek

Britney Spears a napokban megosztott egy fotót Facebook profilján, egy üzenettel, miszerint néha jobban szeretne ismét írni, gépelés helyett.

Érdekes, hogy számunkra már elképzelhetetlen, hogy gépelés helyett a manapság régimódinak számító írást válasszuk. Holott őseink általában a véleményem szerint sokkal személyesebb, kézzel írott levelek segítségével kommunikáltak.

Vegyünk például egy kézzel írott levelet 1975-ből, melyet egy bizonyos Sanyi írt. Az "alkotás" kissé szomorú hangvételű, címzettje pedig Grosz Ilona. Az irományban Sanyi leírja, mennyire elkeseredett, szerelmi bánat gyötri. Ugyanis Sándorunk szerelmett vallott Ilonka néni 21 éves lányának, aki visszautasította őt. Sanyi leveléből kiderül, hogy a negatív válasz annak volt köszönhető, hogy a fiatal gyönyörűség egy másik férfinak adta szívet, akivel tragikus módon motorbalesetet szenvedett. A történtek ellenére Sanyi elárulta, hogy bár szerelme viszonzatlan maradt, a hölgy egy roppant értékes és különleges kincs, nagyon csinos és szép is, aki a legjobbat érdemli és bármikor talál magának valakit. Ám akárki mellett úgysem fog leállni, ő annál okosabb. A fiatal férfi búcsúzóul minden jót kíván és megosztja, hogy több, mint való, január 17-én leszerel. Mivel az 1953-as születésűek állítólag januárban leszerelnek.

Hát nem megható történet? A levelet a karácsonyi szélvihar másnapján találtam a lépcsőházban. Miután elolvastam, mosolyogtam, mégis könnybe lábadt a szemem. Az írás ugyanis nagymamámnak volt címezve, és az ifjú "szívtipró" hölgyemény, Ágika, nem más, mint az Anyukám. 

image.jpg

Szólj hozzá!

2013.11.24.
14:27

Írta: Original Doll

Needs

Néha nem bírunk magunkkal... Annyira kell valami, hogy mindenünket odaadnánk érte. Ilyenkor a mindent vagy semmit felváltja a mindent vagy bármit kifejezés. Ilyenek a szükségletek - gondolnánk... De ez nem is szükséglet, csak egy abnormális szokás, inkább már évek óta tartó függőség.
Csak kérned kell, és Tőlem megkapod. Sőt, tudod, Neked még kérned sem kell. Égek a vágytól, hogy azonnal érezhesselek.
Mindig ugyanaz a történet: csupán az íze kedvéért. Ígérem ez lesz az utolsó, csak még egyszer könnyíts rajtam. Ha kell a lelkemet adom... Kérlek...

Még egy utolsó szál cigarettát had szívjak el. Hogy ne legyek idegbeteg, míg nem találok egy újabb káros beidegződést, ami majd felőröl. passion.jpg

Szólj hozzá!

2013.11.04.
20:09

Írta: Original Doll

Just a feeling

This ain't even jealousy... She ain't got a thing on me.

Egyre csak zöldül a szemem. Valószínűleg a hidegtől. Na jó, már a humorom sem a régi. Egyszer egy barátom azt állította, hogy a kapcsolatai többsége akkor ment tönkre, mikor összeköltözött az aktuális kedvessel. Egy másiknak javarészt olyan barátnői voltak, akikkel össze volt bútorozva, szerinte nem az együttélés ölte meg a kapcsolatait, sőt.

Ha engem kérdeztek, mindkettő baromság. Bár roppant idegesítő, ha a társad fogja magát és lelép, ahelyett, hogy kettesben lenne Veled, és okold csak őt amiatt, hogy gyógyszerre ittál és pár üveg Duff után már nem is találod viccesnek az Agymenőket. Ez még nem lenne akkora gond, legalább egyedül is feltalálod magad, ha már így alakult.

De van ennél rosszabb. Sokkal rosszabb... Amikor rájössz, hogy a lakótársad, ami számára hatalmas sértés... Szóval a párod (de utálom ezt a szót...), más nőkkel társalog Facebookon keresztül. Minden okod meglenne, hogy az új étkészletet a földhöz vágd és káromkodj, de úgy igazán, torkod szakadtából, ám nem teszed. Mert nem lenne fair, te is beszélgettél már más hímneműekkel, de az úgysem jelent semmit. Aztán ilyenkor rájössz, hogy mégis. Persze csak az ördögöt fested a falra, még ha nem is tudsz festeni. Talán ez a gond? Azért válaszolgat egy számodra ismeretlen némbernek (elnézést, nőnek...), mert nem festettél szíveket a falra? Kitakarítottál, mostál, főztél (igen, a kedves olvasó látásával semmi gond!), és te vagy az a nő, aki magassarkúban szokott porszívózni. Van ennek értelme? Szánalmas vagy, röhejes és csak túldramatizálod. Elvégre nem az idegen kap rózsaszirmos fürdőt egy fárasztó munkanap után... Mégis mintha késsel szurkálnák a fejed. Ez még új, ilyen még nem volt.

Ha neked ennyire fáj, biztos fájt neki is, amikor ártalmatlanul válaszoltál valakinek az ellenkező nemből. Mert szeret. Mert imádja a mosolyod, ahogy nevetsz, ahogy szereted. Megőrjíti az illatod, ahogy eszel, ahogy sétálsz, ahogy vezetsz, ahogy fogat mosol, vagy bármi, ami alapból fel sem tűnne. De tetszik, mert rajtad van az idétlen, hülye szemüveg.

Ám a szerelem is csak egy érzés, akárcsak a féltékenység, a harag, vagy bármi más, amit egy bizonyos személy kiválthat belőled. Nyugodj meg, egyszer ez is elmúlik, semmi köze az összeköltözéshez.

Semmi

Szólj hozzá!

2013.11.01.
11:56

Írta: Original Doll

If today was your last day...

Tegnap a reptérre menet borzalmas balesetnek voltam szemtanúja az autópályán. Miután letudtam a pánikrohamom, a horrorisztikus látvány elgondolkodtatott: szörnyű, de benne van a pakliban... Hülye Halloween...

A fejemben próbáltam rendet tenni a saját kártyáim között, nem sok sikerrel. A rengeteg lap csak összezavar, ahogy lassan törnek elő a múlt sötét lapjai, melyek magukkal ragadnak egy leírhatatlan érzés következtében. Akkor jön a kérdés: Miért ezeket a lapokat osztotta nekem az élet? Vajon számolja valaki a kártyákat, vagy önszántamból kerültek hozzám ezek a lapok? Sokszor nem így terveztem, volt, hogy olyasmiért küzdöttem, ami másnak természetes, és az is megesett már, hogy feladtam valamit, amiért egyesek a végsőkig harcoltak volna. Voltak dolgok, amiket megbántam, és döntések, amiktől jobb ember lettem és ha csak egy lépéssel is, de előrébb haladtam az életben. Ez mind-mind benne volt... Csupa örömteli, szörnyű, megrázó, vagy fura, vicces történések.

Az emberek változnak, de a pakli a régi. Próbálom a legjobb lapot húzni, a többi nem kell, élni minden lehetőséggel, ha viszont be kell dobnom mindent, akkor most vagy soha.
Amíg játékban vagyunk elkerülhetetlen, hogy egyaránt hozzunk jó és rossz döntéseket. Fontos viszont, hogy felismerjük, egy aprócska, jelentéktelennek tűnő lépés, olykor sorsfordító lehet. Arra nem tudom a választ, hogy az ténylegesen meg van-e írva, vagy sem, a lényeg, hogy tisztességesen, mindent beleadva, érzelmekkel, szenvedélyesen fogok játszani. Nincs semmi blöff: Ki ne szeretne boldog lenni, de aminek fájnia kell, fájni fog. Arra ott a pókerarc...

Történjék bármi.

 

 

(Special thanks to Nickelback. Your show in Vienna was amazing.)

 

Szólj hozzá!

2013.09.10.
23:27

Írta: Original Doll

Vallomás

Szerintem legyünk CSAK BARÁTOK. Igen, jól hallottál. Most miért bámulsz így? CSAK BARÁTOK.

Az a bizonyos két szó, amitől minden szív rohamot tudna kapni. Úgy érzed, sőt tudod, hogy megtettél és adtál mindent, de valakinek ez is kevés. Azt kérdezik: Ez mind? Pedig ez mind Te vagy, egy igazi ritkaság, aki jelenleg egy utolsó csődtömegnek érzi magát.

Ezt követően napokig depressziós vagy, valószínűleg nem borotválkozol, nem eszel, nem alszol, és mindenkit, aki hozzádszól, a pokolba kívánsz. Majd egy idő után megrázod magad, felkelsz a földről és tudatalatti bosszúvágyat vezérlésének köszönhetően lefektetsz majd mindent, ami mozog. Több száz szívet törsz majd össze, és álompasiból te leszel a rémálom, akitől óvva intenek minden jókislányt.

Amíg majd újra szerelmes nem leszel...

Gratulálok hölgyeim, a mi hibánk! Amennyiben összefutnál egy rémálom pasival, álmaidban keresd meg a nőt, aki összetörte a szívét, majd tépd ki a haját...

Ugyanis kártérítésre vagy jogosult.

Szólj hozzá!

2013.08.15.
19:29

Írta: Original Doll

... and the reason is YOU!

Everyone needs a reason to wake up every single morning. ;)

- Jó reggelt, Édesem! Hoztam Neked reggelit! Na meg Colát! Nézd: "Tündérke"!

- Jajj, de jó, hogy itt vagy! Köszönöm, csak gyere már ide, mellém...!

Micsoda varázslatos reggel! Korán van, a hajnal még utoljára sóhajt egy hűvöset, majd a nap melege átveszi a stafétát. Oh, bárcsak így indulna minden egyes nap. Boldogan, mosolyogva, EGYÜTT. Hmm, hamarosan. :)

Most viszont csak ülök itt bambán, ami talán nem is lenne olyan hatalmas probléma, a hangsúly azon van, hogy NÉLKÜLED. Kissé magányosan, és akárcsak egy kislány a karácsonyi ajándékozás előtt, számolom vissza az órákat.. Alig 20 marad hátra, hogy lássalak mégis egy örökkévalóságnak tűnik. Bármilyen szemszögből is nézem, nincs menekbés: ez szerelem. Már lassan egy éve...


Szólj hozzá!

2013.07.18.
22:10

Írta: Original Doll

Kétbalkezes Istennő

Nem is gondolnátok, hogy mennyi mindenre használjuk a hüvelykujjunkat! Na jó, lehet ti igen, de én valami teljes máson forgattam az agytekervényeimet, (Remélem az istennő mellett ez sem túl nagyképű: tényleg vannak és forognak is...Néha.) Csodaországban iszogattam az Oreós Latte Macchiatto-t, amikor arra lettem figyelmes, hogy hirtelen csupa vér a gumikesztyű, amit a szeletőgéppel való szeleteléshez húztam fel. Hopp, egy ujj, annyi baj legyen, aztán hirtelen össze akartam esni, de időben eszembe jutott, hogy munkahelyen nem illik ilyesmit csinálni. A végén még én leszek a szerencsétlen, bajba jutott hölgy. Most pedig nem keveredhettem bajba, Csodafickó ugyanis nagyban szundikált és álmaiban sem gondolt volna arra, hogy épp meg kellene mentenie.

Minek? Te aludj csak, én meg majd álmodozom. Azért örülök, hogy a fél ujjamat sikerült meghagynom. Az emberek pedig nem értik, hogy miért tipegek végig mindent lájkolva az utcán...


Szólj hozzá!

2013.07.14.
00:18

Írta: Original Doll

Feleség féleség

"Önök mostantól férj és feleség!"

Valahogy így hangzik az a bizonyos mondat. Elvégre ez az élet rendje. Az emberek megismerkednek, szerelembe esnek és összeházasodnak. Akár szerelemből, akár mert a társadalom elvárja tőlük, megteszik és boldogan élnek, amíg meg nem halnak, vagy épp el nem válnak. Mivel az ásó kapa, válóperesügyvéd kombó hatalmas "divat" manapság, azért kissé illúzióromboló dolog úgy egybekelni valakivel, hogy közben arra gondolunk, ha mégsem jön össze majd elválunk, nemde? Viszont azért sem érdemes az oltárhoz fordulni, mert nem szeretnénk egyedül meghalni, ugyanis a papír még nem biztosíték arra, hogy nem magányosan, 78 macskával ér utol minket a vég.

Egyesek szerint csak akkor érdemes összekötnünk társunkkal az életünket, ha már kellőképp ismerjük, képesek vagyunk vele együttélni, átvészelni és megoldani a mindennapok problémáit. Mások viszont azt vallják, ne várjunk túl sokat, mert akkor már nem szerelemből házasodunk, úgy meg aztán végképp semmi értelme az egésznek.

Én meg csak itt állok bambán és oda-vissza kapkodom a fejem, mintha tudnám mit akarok.
Szeretnék talán feleség lenni? Miért is szeretnék, elvégre az valaminek a fele, ami nem feltétlenűl jelent jót. Sőt, annál inkább egy alárendelt valakit. Vagy épp a Nagy Ő másik felét, akit a fogadalom után férjjé keresztelünk? Fogalmam sincs... Sajnos csak azt tudom, hogy mit nem akarok: egyedül meghalni, válni, túl korán házasodni, túl későn házasodni, elveszíteni TÉGED. 

... és ha egyszer majd igent kell mondanom ahhoz, hogy a FELEségeD lehessek, talán boldogan teszem meg. :)

paris-engagement.jpg

Szólj hozzá!

2013.06.14.
22:58

Írta: Original Doll

A grimasz

Valószínűleg túl sok Szex és New Yorkot néztem, mert néha rémisztő mennyire tudok azonosulni Carrie karakterével.

A folyamatos drámáim mellett a napokban szembesültem A grimasszal. A grimasz nem csak egy egyszerű arckifejezés, hanem egy sokat sejtető pofavágás személyünket, illetve tetteinket illetőleg. Afféle halálos ítélet, melyet szisszegő hang követ. Az illető épphogy csak ennyit mond: "Oh, szóval te vagy...?", majd végigmér, és rögtön nyilvánvaló, hogy azt hiszi, ismer, mert már sokat hallott rólad. Majd erőteljes bólogatásba kezd, valószínűleg azt gondolva: "Mindent értek."

Holott nem tud és nem is ért semmit, számomra viszont körvonalazódik a kép, hogy miért is csuklottam ennyit az utóbbi időkben.

A grimasz tehát a félreismerés luxusa, és abban is biztos vagyok, hogy amíg a világ világ, lesznek grimaszolók, vagy olyanok, akik örömüket lelik abban, hogy rólunk beszélhetnek.
Az igazunkat viszont sosem veheti el tőlünk senki...

Soha. Senki.

Szólj hozzá!

2013.05.26.
11:35

Írta: Original Doll

Make a wish

Az évek csak telnek, én viszont valahol mélyen, naiv módon mégis remélem, hogy ez csak a legrosszabb rémálmom. Hogy majd egyszer újra jó érzés lesz belépni a lakásba, Michael Jackson Bad-jére besétálni, és élőben látni a mosolyt, ami a legnagyobb téli sötétségben is mindent beragyog. Eljárni a medvetáncot, ha valami sikerült, vagy dobozos jégkrémet enni a Mentalista alatt, ha valami nem. A temetőnek és a kórháznak a közelébe sem menni, csak végre eljutni Párizsba, az Eiffel toronynál piknikezni és fotózkodni Goofy-val.

Most nem sírnék, hanem mosolyogva tömném magamba a tortát, és úgy várnám a közös nyaralást, mint Te az esküvőmet. Beszélgetnénk a diplomaosztóról, meg arról, hogy milyen boldog vagyok Csodafickóval, és minden  apróságról, mert alig várom, hogy megoszthassam Veled.

Na de ennyit rólam, önző vagyok és folyamatosan panaszkodom, pedig ez most Rólad szól!

Nagyon boldog születésnapot, Anyu...

 

Szólj hozzá!

2013.05.06.
21:20

Írta: Original Doll

I hate you...

... but I love you, I can't stop thinkin' of you.

Szóval, ünnepélyesen megfogadom, hogy nem leszek többé szerelmes... ;)

You know what I mean... I miss you even more...

Szólj hozzá!

2013.04.30.
10:58

Írta: Original Doll

Carrie Diaries

Munka, kávé, cigaretta, munka, pasi, alvás,, kávé, evés, cigaretta, zuhany, munka, pasi... Talán így néz ki egy felnőtt nő élete 2013-ban, legalábbis az enyém.
A vásárlást direkt hagytam ki, ugyanis lassan egy hónapja tiszta vagyok, a felesleges holmikra szánt pénz egy részét pedig fodrászra költöttem, amely remek beruházásnak bizonyult.

Szóval végre kaptam egy szabadhétvégét, amit ki kellett használni. Délelőtt állatorvos, fodrász, majd ebéd és fagyi Csodafickóval. Hát nem csodás? Ám Csipkerózsika hamar felébred csodaszép álomából, mikor találkozik egy haldokló cicával, akit sajnos nem sikerült megmenteni. A lelkibetegségre viszont tökéletes gyógyír a gin tonic egy csapat ittas csajjal, akik készek bevenni az éjszakát. Ám csak 3-ig, mert ha az ember lánya ritkán iszik, sajnos már nem bírja úgy a piát, mint régen.

A taxiból kikászálódva borzasztóan csalódott voltam. Fiatal vagyok, a munka miatt ki tudja mikor jutok el valahova legközelebb, ráadásul épp elég pénzt költöttem piára ahhoz, hogy kifulladásig ugráljak egy táncparketten. A lányok elbúcsúztak, én pedig rágyújtottam, majd a nevemet hallottam. Oh, Stanford! Megmenekültem. Elvégre a melegek nem csak a szingli nők mentsvárai, hanem a legküzdhetetlen mehetnéktől szenvedő nőké is. Így berohantunk Stanforddal a táncparkettre és igyekeztünk a tömegnyomor ellenére kijózanodásig csörögni. 
- Ez meg ki? - bukkant fel Csodafickó a semmiből.
- Szia! Hát te mit keresel itt? Ő a meleg barátom, Stanford - örvendeztem meglepődve.
- Értem... Odakinnt megvárlak - mondta, majd kezetfogott Stanforddal.

 

Így búcsút vettem kedvenc táncpartneremtől, összekukáztam a táskámat és kitipegtem...
A taxiban hazafelé arról elmélkedtem, hogy vajon mitől van hiányérzetem. Maradnom kellett volna még egy órát? Azt mondják a csúcson kell abbahagyni...

Folyt.köv.

 

Szólj hozzá!

2013.03.28.
14:47

Írta: Original Doll

A kis balerina

Pontosan 2 évvel ezelőtt óriási pofont kaptam az élettől. Sőt, úgy gondolom pofonnak kevés, talán inkább hatalmas és nagyon fájdalmas lövésekhez tudnám hasonlítani, melyek egyenesen a szívemet célozták.

Egyszer azt olvastam, hogy ha történik velünk valami borzalmas dolog, meg kell próbálnunk meglátni benne a jót. Az illető, aki írta még bizonyára nem veszítette el a szívéhez legközelebb álló személyt. Mert próbálom keresni a pozitívumot, nem találom... Talán lelkileg erősebb lettem, megfogadtam, hogy jobb ember leszek...
Viszont mindig lesz egy nyílt seb a szívemben, mely sosem fog begyógyulni, gyakran vérzik, de mindent megteszek, hogy büszke lehess rám. 

Hogy fentről hatalmas vigyorral mondhasd: "Igen, látjátok, az az ifjú hölgy az én lányom! Milyen gyorsan felnőtt, de mindig az én kis balerinám marad!"

images2.jpg

Szólj hozzá!

2013.02.04.
20:53

Írta: Original Doll

Szekrénydetox

ebben ugyan nincs semmi költői... De le kell írnom, különben később nem fogom elhinni.

Rendet raktam a szekrényben!!!!!! Igaz, három csodás órámba telt, de megérte.

... és nem utolsó sorban, több cuccot hulladéknak nyilvánítottam. :)

Szólj hozzá!

2013.01.29.
19:44

Írta: Original Doll

Vasakarat

Többen kérdezték már, hogy miből merítem az erőmet, mikor olyan sok sz@ron keresztül mentem.

Annyit elárulhatok, hogy egyedül sosem sikerült volna. Hús-vér emberből vagyok, aki látszatra törékeny, olykor viszont igazi Supergirl, aki még a kősziklákat is megmozgatja, ha kell össze is töri.
Néha igazi harcos, aki önmagával küzd, vagy épp szembeszáll az egész világgal. Megesik, hogy visszafolytom könnyeim, de az is, hogy üvöltök a fájdalomtól, mégis hatalmas mosollyal sétálok át a poklon és megpróbálom lefagyasztani. Természetesen nem sikerülhet mindig, de nem adhatom fel.

Mert megtanítottad, hogy ha valamit nagyon szeretnék, és teszek is érte, biztosan sikerülni fog. Én pedig erős szeretnék lenni.

Köszönöm.

better.jpg

Szólj hozzá!

2012.12.16.
23:46

Írta: Original Doll

Happiness

Miután hazaértem este, azon elmélkedtem, hogy mi is az a boldogság. És mit jelent boldognak lenni? Megfogalmazni nehéz, valami egészen földöntúli, megfoghatatlan érzés. Elvégre mindenkit más tesz boldoggá. Egy mosoly, napsütés decemberben, új cipő, a reggeli kávé illata, sikerélmény, utazás, vagy segíteni másokon, és még sorolhatnám.

Ám ezek a dolgok akkor a legértékesebbek, ha van kivel megosztanunk őket. Csak mosolyogva élvezni a napsütést, miközben elmeséljük és végighallgatjuk napjaink történéseit. 

Egészségben, szeretetben, biztonságban és olyan érzelmi gazdagságban, melynek értéke felbecsülhetetlen.
Ez A Boldogság és ilyen Boldognak Lenni.

happiness_is_great-184970_large_1.jpg

Szólj hozzá!

2012.12.10.
14:47

Írta: Original Doll

Nem tudom

Állítólag akkor szeretünk valakit igazán, ha nem tudjuk megfogalmazni, hogy miért is szeretjük. Ebből ugyanis kiderül, hogy nem érdekből, vagy bármiféle önző szándék, esetleg külsőségek miatt. Holott egy "nem tudom" mögött néha igenis sok információ rejtőzködik, csak valamiért nem mer előjönni. Vagy csak nehéz lenne felsorolni azt a rengeteg dolgot?

idontknow.jpg

A kérdező válaszokat akar, pedig azok csak szavak. Persze jelentékteljesek, de mintha csak útban lennének. Fennáll a veszély, hogy túl sokat mondanak, vagy épp túl keveset és csalódást okoznak. Vagy meglepetést?
Fogalmam sincs...  Kockázat nélkül nincs boldogság, mégis inkább beszéljenek a tettek.

Szólj hozzá!

2012.09.19.
22:54

Írta: Original Doll

A nap tanulsága...

... az ember betegen ne menjen szüretelni.

szszs.jpg

Szólj hozzá!

2012.09.18.
10:32

Írta: Original Doll

This is my sorry

Kritizálom a szeretteimet. Folyamatosan. Az egyetlen dolog, ami nyugtat, hogy gyakran ők is ezt teszik.

"Túl fehér a bőröd, szálkás a hajad, fura a szemöldököd, sovány vagy, híztál, a fürdővíz, amit engedtél nekem, kiszárította a bőröm, stb., ..."

Olykor elhangzanak persze kedvességek is, mint például: "Jó illatod van!", vagy ehhez hasonló pozitív megjegyzések a külsőnket illetőleg.

De hol vannak az igazi bókok? Elveszett a "Szeretek veled beszélgetni", és a "Köszönöm a vacsorát, nagyon finomat főztél!"

Miért könnyebb kritizálni és megbántani azt, aki fontos? Mikor lett bonyolult az őszinteség és az érzelmeink kimutatása?

sorryadam.jpg

Szólj hozzá!

2012.08.27.
11:05

Írta: Original Doll

Oh baby...

... we'll be old!

Állítólag mindössze tíz percre van szüksége egy embernek ahhoz, hogy kitisztuljon az agya, és nyugodt fejjel tudjon gondolkodni. Próbáltam magamnak adni ennyi időt ahhoz, hogy rendbe szedjem magam és... lássatok csodát, nem jött össze. Olyannyira feszült voltam a meló, az anyagiak, szerelmi élet, barátok, stb. miatt (bár utólag belegondolva lehet csak a rengeteg pluszhormontól voltam hisztis), hogy sírva fakadtam, amikor a fagyis vitrinbe ütöttem a körmöm, ami beszakadt. Csak vérzett, én meg bőgtem. De nem voltam egyedül, és talán ez a lényeg.

A számunkra fontos emberek talán mindig jókor teremnek jó helyen, pont amikor a legnagyobb szükségünk van a segítségükre. Vagy épp sehol sincsenek, ha fel kell nőnünk bizonyos feladatokhoz.

Nem értek én még ehhez. Azt mondják gyerek vagyok még, de azt is, hogy csak lazán veszem a dolgokat, ami nagyon jó... és hasznos.

Talán mindkettő igaz. Felelőtlet gyermekként rohanok át a napokon. Lazán futok el a valóság fájdalma előtt. Integetve, mosolyogva! Engem úgysem érsz utol...
 Csak igyekszem megtalálni a boldogságom, mielőtt lejárna az idő. :)

 

No more tears, my heart is dry
I don't laugh and I don't cry
I don't think about you all the time
But when I do I wonder why

You have to go out of my door
And leave just like you did before
I know I said that I was sure
But rich men can't imagine poor.

One day baby, we'll be old
Oh baby, we'll be old
And think of all the stories that we could have told

Little me and little you
Kept doing all the things they do
They never really think it through
Like I can never think you're true

Here I go again the blame
The guilt, the pain, the hurt, the shame
The founding fathers of our plane
That's stuck in heavy clouds of rain.

One day baby, we'll be old
Oh baby, we'll be old
And think of all the stories that we could have told.

Szólj hozzá!

2012.08.16.
22:55

Írta: Original Doll

When my eyes say it...

Érzések. Van mikor előtörnek, és megesik, hogy bújkálnak. Előfordul, hogy világgá kürtöljük őket, máskor pedig képtelenek vagyunk kimutatni mit érzünk. Vagy épp mást mutatunk, és tükörre lenne szükségünk, hogy észrevegyük az igazat.

Ma belenéztem a tükörbe.
Nem vagyok szerelmes. Szeretnék az lenni. Jó volna tartozni valakihez, ragyogni a boldogságtól, kulcsot nyújtani neki a szívem legbelsőbb zugához. Sőt, mi több... A legjobb az lenne, ha megtalálná magától, bejönne és udvariasan helyet foglalna. 

esk.jpg

De nem vagyok. A szívem kong az ürességtől, és folyamatosan azzal szembesülök, hogy nem szabad lekötnöm magam, mert megbánom, hogy nem éltem. De ha tényleg létezik az a bizonyos Igazi és minden téren boldoggá tesz, miért bánnék bármit is? Nem épphogy azok a legszerencsésebb lények a földkerekségen, akik már fiatalkorukban találkoznak a Nagy Ő-vel? És mi van azzal, hogy nem számít semmi, csak az, hogy legyen valaki, aki szeret minket és akit mi is viszont szerethetünk? Vajon tényleg beérném "ennyivel"? Önző módon bizonyára nem. Megint kezdődik minden előről: túl sok a kérdésem és nem kapok válaszokat.

why.jpg

Már semmit sem értek. Mindig ez van, ha elkezdek gondolkozni. Ezek a gondolatok pedig talán útban vannak...
Egy biztos: nincs kulcs a zárban, a lábtörlő pedig porzik a keseredettségtől.

Szólj hozzá!

2012.08.06.
21:38

Írta: Original Doll

Blackout

Szóval...

Nemrég készült rólam egy fénykép, amely nem túl előnyös. Gondolom senki sem keresi a miérteket, de egyértelműen látszik az unott fejemen, hogy nem ott vagyok, ahol lennem kellene, és hogy szinte megöl a magány. a szememben még fellelhető a kíváncsiság csillogása, bár az is egyre csak kopik...

Tessék. Kimondtam. Ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam. Fantasztikus és különleges buli volt.

De valami mintha hiányozna az életemből. Valami, ami elűzi a magányt és mosolyt csal az arcomra. 

Csak hogy soha többet ne készülhessen rólam még egy ilyen fotó! 

 

uncsi.jpg

1 komment

süti beállítások módosítása