Tegnap a reptérre menet borzalmas balesetnek voltam szemtanúja az autópályán. Miután letudtam a pánikrohamom, a horrorisztikus látvány elgondolkodtatott: szörnyű, de benne van a pakliban... Hülye Halloween...
A fejemben próbáltam rendet tenni a saját kártyáim között, nem sok sikerrel. A rengeteg lap csak összezavar, ahogy lassan törnek elő a múlt sötét lapjai, melyek magukkal ragadnak egy leírhatatlan érzés következtében. Akkor jön a kérdés: Miért ezeket a lapokat osztotta nekem az élet? Vajon számolja valaki a kártyákat, vagy önszántamból kerültek hozzám ezek a lapok? Sokszor nem így terveztem, volt, hogy olyasmiért küzdöttem, ami másnak természetes, és az is megesett már, hogy feladtam valamit, amiért egyesek a végsőkig harcoltak volna. Voltak dolgok, amiket megbántam, és döntések, amiktől jobb ember lettem és ha csak egy lépéssel is, de előrébb haladtam az életben. Ez mind-mind benne volt... Csupa örömteli, szörnyű, megrázó, vagy fura, vicces történések.
Az emberek változnak, de a pakli a régi. Próbálom a legjobb lapot húzni, a többi nem kell, élni minden lehetőséggel, ha viszont be kell dobnom mindent, akkor most vagy soha.
Amíg játékban vagyunk elkerülhetetlen, hogy egyaránt hozzunk jó és rossz döntéseket. Fontos viszont, hogy felismerjük, egy aprócska, jelentéktelennek tűnő lépés, olykor sorsfordító lehet. Arra nem tudom a választ, hogy az ténylegesen meg van-e írva, vagy sem, a lényeg, hogy tisztességesen, mindent beleadva, érzelmekkel, szenvedélyesen fogok játszani. Nincs semmi blöff: Ki ne szeretne boldog lenni, de aminek fájnia kell, fájni fog. Arra ott a pókerarc...
Történjék bármi.
(Special thanks to Nickelback. Your show in Vienna was amazing.)
