Hölgyeim,
biztosan ismeritek az érzést, amikor egy mélybarna szempár mered rátok, mintha egyenesen belátna a fejetekbe, manipulálni próbál, rábeszél valamire (igen, ez enyhe túlzás, de javítanom kell a helyzetemen), amit igazából nem szeretnénk. Vagy mégis, csak még nem döntöttük el. Talán egy jobbra várunk, vagy csak nincs kedvünk belemenni a dologba. De csak néz, illetve már bámul és mondani kell valamit, különben elfog a világvége érzés. Pedig csak egy egyszerű kérdést tett fel, pontosabban egy ajánlattal kecsegtet.
Azt hittem van bennem tartás, erős vagyok, képes leszek nemet mondani, de elkapott a valami. Talán ezt nevezik kísértésnek, annak meg ugyebár csak úgy lehet ellenállni, ha engedünk neki. (Ez ismét egy oltári nagy baromság, nem tudom kitől származik, de megint csak jobb színben tüntet fel-legalábbis merem remélni)
Gondolom következő kijelentésme nem fog meglepetést okozni: igent mondtam.
Igent mondtam a volt főnökasszonyomnak. Visszamegyek dolgozni. :)
