A minap legszentebb barátom, nevezzük Azinak, egy igazán érdekes dolgot mondott nekem, ami hogy őszinte legyek azóta sem hagy nyugodni. A mondat a következő volt: Az igaz szerelem sosem múlik el teljesen, maximum szerte foszlik.
Tehát a 20-hoz közel, itt állok pár tönkrement kapcsolattal, köztük a nagy szerelemmel, amiből nagy csalódás lett és amiből arra következtetek, hogy ez egy lezáratlan ügy. Mivel érzelmeim nem szívódtak fel, csak szertefoszlottak. Tényleg ennyire egyszerű lenne?
Miért olyan nehéz szerelembe esni? Talán ez csak amolyan illúzió? Miután összejövünk valakivel, még nem tudhatjuk előre, hogy egy igazi, több kötetes love-story lesz-e a kapcsolatból, vagy csak egy fellángolást illusztráló novella. Persze a novellák is boldoggá tehetnek minket és semmi sem tart örökké... Mégis hosszú, tartalmas történetet szeretnék. Ehhez (is) persze 2 ember kell. Szóval hajrá, gondolom én, majd csak összejön. Félreértés ne essék, nem ragaszkodom görcsösen ezekhez a mély érzelmekhez, csak jön a tavasz és ennyire zavarodott még sosem voltam. Mintha soha többet nem találnék magamnak olyasvalakit, aki nem csak addig a pillanatig vonz, amíg hivatalosan is ki van jelentve, hogy az enyém.
Az érettségivel úgy tűnik éretlenné váltam az igaz szerelemre. "Ez itt a síkos valóság."
Szingli vagyok. 4 év után kijelenthetem, hogy jelen időszakban tényleg nem volt közöm senkihez, semmilyen formában. Most persze csak az elmúlt 1 hétről beszélek. :)))))) Ki tudja mit hoz a holnap? Meg amúgy is... Jövő héten már randizom. Addig meg csak elbírok a leküzdhetetlen mehetnékemmel. Elvégre itt vannak a barátaim. :)
