"Egy éve ismerkedtünk meg a Walzerben, aztán barátnők lettünk. Azóta sok mindenben számíthattam rá."
Mondta az én menyasszony barátnőm, én meg hozzátettem, hogy azóta is iszunk egy üveg Martinit, amit aztán az est folyamán végre sikerült elpusztítani.
Szóval... Ez egy beszámoló életem első lánybúcsújáról.
12 óra meló után rohantam haza, hogy életet leheljek magamba, idétlen csajos zenék társaságában. Aztán jött a fekete tűsarkú meg a továbbrohanás. Azt mondják, hihetetlen, hogy ennyit eszem, mégis vékony maradok. Hát tessék, talán a magassarkúban való szaladgálás teszi. Lényeg a lényeg, hűen önmagamhoz kb. fél óra késéssel megérkeztem egy nyuszifüles, rózsaszín "Feleség születik, de ma még kurvára babaszunk" feliratú pólót viselő lányokkal teli klubba, ahol már mindenki tudta a nevem. Ezt követően elnézést kértem a fátylat viselő gyönyörűségtől, helyet foglaltam, aztán élveztem az estét. Egészen addig, amíg pár ittas barom el nem kezdett nekünk vetkőzni. Bár, ami azt illeti vicces volt. Annyira tipikus, hogy mindig olyanok vetkőznek, akiknek borzalmas testük van.
Aztán következett a megható pillanat, amikor is a menyasszony tudatta velem, hogy a csupa odaadó, kedves lány közül senki sem lesz koszorús lány. Rajtam kívül. A bejegyzés első mondatanál még visszafogtam magam, de egy ilyen megtiszteltető kijelentésnél úgy gondoltam már megengedhetek magamnak pár könnycseppet. (A könnyezésnek semmi köze nem volt ahhoz, hogy kb. én voltam az egyetlen szingli a társaságban... Milyen mókás lesz majd, ha én kapom el a csokrot! :D)
Két hét múlva viszont valószínűleg sírni fogok a boldogságtól, úgyhogy be kell szerenznem még egy vízálló szempillaspirált... Elvégre egy koszorúslánynak nem folyhat a szeme. :)
Hamar feladtadtam magam, mert három körül úgy döntöttem már vár az ágyam, elköszöntem és hazasétáltam. Vasárnap éjjelhez képest szokatlanul üres és kihalt volt a város. A cipőm az esővel együtt kopogott, én meg úgy mosolyogtam, mint valami tejbetök. Úgy döntöttem lekapom a rózsaszín nyuszifüleket a blézeremmel együtt és alaposan megázok.
Talán csak az elfogyasztott alkoholmennyiség, a kellemes éjszaka, a szakadó eső, vagy ezek összesége miatt, de boldog voltam. Végre éreztem, hogy élek... Egyedül, de korántsem magányosan.
