Nem győzöm hangoztatni (írásban...), hogy a szeretet örök. Most olvastam egy megható történetet egy árva kutyáról, aki hónapokig őrizte gazdája sírját egy temetőben. Nagyon szomorú dolog ez, ha tehetném befogadnám a kutyust, csak hogy ne érezze magát egyedül, mert ha valaki megérti, én biztosan. De sajnos nem tehetem... Viszont hálás vagyok szegény állatnak azért, hogy alátámasztotta az elméletemet. Ráadásul azon kívül, hogy örök, mindenhova eljut. Hát nem nagyszerű?
