Azon elmélkedtem, hogy az ember lánya hányszor döbbenhet még rá arra, hogy mennyire hülye... Mert én lassan mindennapos dolognak érzem. Ja, és ha ez nem lenne elég, nem tanulok a hibámból, inkább még jobban belekeverem magam.
Hülye vagyok, ennyi, kész. Ha megbánt, elkönyvelem magamban, hogy nem szándékosan történt, egyszerűen csak nem gondolt bele, hogy fájdalmat okoz. Valahol mélyen persze biztos vagyok benne, hogy direkt csinálja, csak nem merem elhinni. Erről eszembe jutott egy cikkem, mennyire igaz volt. Tényleg azt hittem, hogy vége, erre tessék... Miért kell folyton ugyanabba a szaros gödörbe lépnem?
"Naiv vagy."
Te meg bölcs. Komolyan, ezt díjazni kéne. De ha már mindeketten így tisztában vagyunk ezzel, miért használod ki?!
Leszek valahol olyan érett, hogy kilépjek ebből a se veled-se nélküled kapcsolatból? Nem tudom... Az mindenesetre biztos, hogy mazochista vagyok.
