Egyszer volt, hol nem volt, született egyszer egy érdekes párosítás az Ananászos pizza és az Őszilé személyében. Elsőre elég abszurd kis kettős, nemde? Pedig nem is olyan rossz, ha az ember kipróbálja... Sőt. Vigyázat! Egyenesen függőséget okoz.
Az ősrobbanás környékén volt közöm utoljára az Ananászos pizzához. Párszor azért meg kellett kóstolnom, míg meg nem szerettem. Ez nem az a tipikus szerelem első ízlelésre. Aztán meg legszívesebben mindennap azt ettem volna, de ahogyan azt mondani szokták, a jóból is megárt a sok, egyszer ennek a történetnek is vége lett, amikor már a pizza volt rosszul tőlem. A minap aztán újra belekóstoltam és rájöttem, hogy mennyire hiányzott. Fél év az Ananászos pizza nélkül. Biztos mindenkinek ismerős az érzés, amikor azt hiszi, hogy már épp elég idő telt el ahhoz, hogy elmúljon az az iszonyú hiány, már nem is jön elő többet, jó, sőt talán még jobb is nélküle. Én is így éreztem, aztán most fordult a kocka. Annyira finom volt a pizza, hogy nem vagyok biztos abban, hogy nem kell... Érjem csak be azzal a tegnapi adaggal, mert úgyis jobb lesz nélküle? Elvégre fő a változatosság... Csak szezonálisan, esetleg hétvégénte fogyasszak majd belőle? Vagy lehet megint az egyetlen fogás, a kedvencem az étlapon, amit a figyelembe veszek?
És hogy az Őszilé hogy jön ide? Valakinek biztos az hiányzott. Tökéletesen passzol az Ananászos pizzához. És állítólag ugyanolyan édes, mint volt...
