"Azért szakítottál, mert egész nyáron Bécsben leszel... és most hol is vagy? Itt maradtál."
Nem maradtam, ragadtam. Ez már magában épp elég szomorú, a többiről nem is beszélve...
Állítólag a barátaink mindig jót akarnak nekünk. Azért is szeretjük egymást, mert őszintén és kölcsönösen közöljük, ha hülyeséget csinálunk, elvégre a számunkra fontos embereknek lehet véleményük. De tényleg jót teszünk azzal, ha folyton és cenzúra nélkül megmondjuk mit gondolunk? Biztos hasznos a másik számára, ha a lelkébe gázolunk szemléletünkel?
Szerintem nem. De ha megkérdeznétek, hogy az jobban esne, ha mindenki a képembe hazudna, persze szintén nemleges lenne a válaszom. Azt mondják amiről nem tudunk, az nem fáj.
Én meg ezt nem akartam hallani, nem akarom tudni. Nagylány vagyok, tudom mit csinálok... És talán ez a legnagyobb hazugság, mert gyakran nem tudom, de aki tényleg ismer, úgyis tudja...
De miért vonnak kérdőre, ha mindig azt tanácsolják, hogy cselekedjünk úgy, ahogy szeretnénk, aszerint, amit jónak látunk.
Őszintén... Itt mindenki sáros, nem kell a kritika!
